Belső útkeresésem fizikai manifesztációja: EVS Szovátán

The physical manifestation of searching my way: EVS at Sovata

Megérkeztem / I arrived

#HU
scroll down for English

Megkezdtem a hatodik hónapomat itt Szovátán, Erdélyben, úgyhogy azt hiszem ideje kicsit beszámolnom róla, hogy mik is történtek velem eddig.

Na de talán kezdjük azzal, hogyan is kerültem ide. Ugorjunk vissza az időben.

Tavaly nyáron fejeztem be egyetemi tanulmányaimat pszichológia mester szakon, és nagyon úgy éreztem, hogy egyszerűen kiégtem abban a hajtásban, amiben éltem az elmúlt 6 évben. Munka – egyetem – zéró élet. Az volt az érzésem, hogy mihamarabb ki kell szakadnom ebből a körforgásból, hogy kell egy kis idő, mielőtt megkezdem a felnőtt életemet és átállok egy másfajta mókuskerékre. Elkezdtem külföldi csere és önkéntes programok után nézni. Nem kerestem sokáig, mikor véletlenül rátaláltam az Outward Bound Románia EVS* programjára, aminek nagyon megörültem, hiszen az élménypedagógia 2018-ban több fronton is befúrta magát az életembe :), és ez pedig az ő fő tevékenységük a szabadban. Szóval két héttel később ideköltöztem.(További infót az Outward Bound Romaniáról a honlapjukon találtok: https://outwardbound.ro/)

OKTÓBER 1. hajnali 5.00.

Egy egész éjjelen át tartó izgatott, buszos utazást követően megérkeztem Szovátára. Nem mondom, hogy ez a rapidra sikerült lezárás (inkább elmenekülés) életem ötlete volt ebben a formában, de szerencsére idővel sikerült megfelelően megválaszolni azt a néhány kérdést, ami már a megérkezésemet követő pár órában felmerült bennem:

- Normális vagy?!

Akkor: Végre befejeztem az egyetemet, ott álltam a nagybetűsnek remélt élet kapujában, és akkor intettem egy hátraarc kíséretében, és elszaladtam világgá. Okos. Tehát nem vagyok normális.

Most: Na ná! :) Hálás vagyok a sorsnak, édesanyámnak és magamnak, hogy volt lehetőségem, hogy „kiszálljak az életemből egy időre” és elgondolkozzak rajta, mit is szeretnék csinálni valójában. Kapkodás, sürgetettség, extra stressz nélkül.

- Felfogtad egyáltalán mit csináltál?!

Akkor: Öööö nem? De nem is volt rá időm... Igazából fogalmam sem volt róla, hogy mit csinálok, annyit éreztem csak, hogy muszáj lehetőleg hosszú időre elmennem messzire. nos, ez meg is történt…

Most: Már egy ideje fel, és örülök neki. Tudatosan, bátorsággal megléptem valamit, amiről éreztem, hogy szükségem van rá, és bízom benne, hogy jó tapasztalat lesz a végére.

- Biztos erre van szükséged?!

Akkor: „Hát azt nem hiszem! úristen, mit tettem?! kiköltöztem a világ végére, a semmi közepére egy tiszta, de nagyon felszereletlen lakásba. ó én ehhez túl elkényeztetett vagyok, nem fogom itt túlélni, megyek is haza a kis buborékomba az esti busszal – legalább ki se kell csomagolnom. Megbánom minden bűnömet, ígérem, csak kérlek hadd menjek haza.” - hangzottak az segélykiáltások a fejemben, tőlem igazából saját magamnak, mikor realizáltam, hogy a komfortzónán kívülre kerülés közben, a pánik zónába érkeztem.

Most: Igen. Szerettem volna egy kis időt arra, hogy megemésszem az elszaladt 6 év történéseit, hogy kicsit távol legyek mindentől és mindenkitől, és hogy mindeközben valami olyat tanulhassak, ami szakmailag előremutató a számomra. Az, hogy megtapasztalhattam például, hogy mennyi felesleges tárggyal vettem körbe magam eddigi életem során, és hogy mennyivel kevesebb az, amire valójában szükségem van csak grátisz. Ahogy az is, hogy egy vidéki kisvárosban mennyivel kevésbé érzem a kényszerét annak, hogy milyennek kellene lennem, és több energiát tudok arra fordítani, milyen is vagyok valójában.

- Hogy fogsz kibírni egy évet?!

Akkor: Áááá, sehogy. ezt nem lehet, ezt nagyon elléptem. elég lett volna fél is. Sőt! 3 hónap. Akkor legalább látnám a végét és nem érezném azt, hogy kínomban hazáig szaladnék. najó. végülis bármikor hazamehetek. senki nem kényszeríthet semmire. oké. hétvégén hazamegyek. majd megmondom, hogy sajnos ez mégsem nekem való. legkésőbb a jövőhéten. ne mondhassa senki, hogy meg sem próbáltam.

Most: Viszonylag hamar rájöttem, hogy három hónap éppen arra elég, hogy otthon érezzem magam, fél év pedig csak picivel többre. Egy év alatt azonban van idő arra is, hogy a tapasztalataimat többnyire feldolgozzam, és hogy felfedezzem a környező városokat, meglátogassam újonnan szerzett ismerőseimet Aztán ki tudja. A végén még lehet kevés is lesz… ;)

*Az EVS (European Voluntary Service, illetve azóta már European Solidarity Corps) egy az Európai Unió által működtetett és finanszírozott szerv, ami rövidebb és hosszabb távú ifjúsági csere és önkéntes programokkal foglalkozik. Lényege, hogy külföldön végezhetsz önkéntes munkát, melyért cserébe szállást, biztosítást, és némi pénzt, mint étkezési hozzájárulás és zsebpénz.

 

#EN

Started my sixth month here in Sovata, Transylvania, so i think its time to sum up what happened with me till now.

Maybe we should start with how I got here, so lets jump back in time.

I’ve finished a master's in psychology last summer and felt that i’ve burned out through the rush i was living my life the past 6 years. Work – university - zero private life. I felt the need to get out of this vicious circle as soon as possible, and take some time off before start my adult life officially and switch to rat race. I started to look for youth exchanges and volunteer programs abroad. It was not long before I accidentally found the EVS program* of Outward Bound Romania, and was very happy about that. In 2018 experiental learning drilled itself into my life from many different ways, and which is their main activity outdoors. So, two weeks later I moved here. (For more info about Outward Bound Romania check out the website https://outwardbound.ro/)

ARRIVAL October 1. 5.00 AM

After an excited all night long travelling by bus, I arrived to Sovata early in the dawn. I dont say that the quickly closing of (rather escaping from) my life that I did at home was the idea of my life, but fortunately ever since it succeeded to answer some questions properly, which just emerged in the first few hours of my arrival:

- Are you insane?!

Then: I’ve just finished university after a long time, i was about to start my life finally as a real grown up, and then I just turned 180 degrees, waved and walked out of my life. How smart. So yes, I am insane.

Now: Of course not! I am very grateful to destiniy, my mother and myself, that i had the chance to „quit my life” for a while, and think about what i really want to do. Without any rush, urgency and extra stress.

- Did you realize what you’ve done?

Then: Eerrm, no? But I didn’t even had enough time for that… Actually I haven’t had any clue about what i am doing, I just felt the need to go somewhere far away for a longer time. So, i did it…

Now: Yes, for a while and I am really happy about it. Consciously i made a brave choice for something i felt in need of, and I believe it will be a really good experience at the end.

- Are you sure this is what you needed?

Then: „Well, i dont think so. Oh my God, what have I done?! I moved to the end of the world, to the middle of nowhere, to a flat wich is clean, but empty as a robbed room. I’m a spoiled child I won’t survive here, i should go back to my good old „living in a bubble” life with the next bus tonight – at least I don’t need to unpack. I will regret all my sins I promise, just please let me go home.” These were the shouts for help in my head, from me to myself in that very moment. I realized that with coming here, i only wanted to get out of my comfort zone, but somehow ended up in the panic zone.

Now: Yes. I wanted to have some time to digest the happenings of the last 6 years, to be far from everybody and everything, and to learn during this time something professionally fruitful. And as a bonus I got experience for example, how many unneccessary objects I owe and what i actually need. As well as, the decrased pressure of this small town on myself and how i should be, and how much more energy i have to use for thinking about who i really am.

- Will you survive one year?

Then: Not at all. No doubt I made a big mistake. Half a year would be enough. Nay! 3 months. In that case I would be already able to see the end and I wouldn’t feel the need to run home immedialety. Well, I can go home anytime. No one can force me to do anything. Okay. I will go home at the weekend. I will say that it turned out to be not for me. Next week at the latest. Than no one could tell me, I didn’t even try.

Now: Why not? I realised relatively early that 3 month would be quite enough to feel myself at home, and half a year even for a little bit more. In turn, one year is enough time to process most of my experiences, to discover the surrounding cities, and to visit my new acquaintances. But who knows then. It can come up that one year wont be enough… ;)

* The EVS (European Voluntary Service, or by now European Solidarity Corps) is an association operated and financed by the European Union, which organisse short and long term youth exchanges and volunteer programs. The point is that, you can do volunteer work abroad and get accommodation, insurance, and some money as food allowance as well as pocket money.

Country life

Bear Lake and OB Center